Ott tartottam, hogy Caceres tényleg jópofa város. Egy kicsit több annál, mint amit kedvenc amerikai applikációm fontosnak tart közölni róla ("imádni fogod, vibráló, elegáns bevásárlónegyede van...", illetve a látnivalók között, mint mindig, első helyen a helyi Parador luxushotel, úgy is mint ajánlott szállás, majd jön még három, valóban fontos műemlék, "és ezen kívül" kezdettel.
Nos, amikor beértem a városba, a környéken gyorsgyalogló Luis, aki alkalmi idegenvezetőmnek szegődött, kapásból mutatott egy barlangot, ahol barlangrajzokat lehet nézegetni, és a várostól két kilométerre, hegynek fel (=no way!) elérhető népszerű helyi zarándok- és kiránduló célpontnak is számító kápolnát, és akkor hol volt még a belváros.
Cáceres az a hely, ahol a legjobb, ha szerzünk egy térképet a turistainfóban, majd jól benne felejtjük a táskánkban. Szóval ajánlott szépen eltévedni, mászkálni céltalanul és bámészkodni a világörökség részét képező óvárosban, ahol szinte csak középkori épületeket látunk. A XV-XVI. században épült nemesi paloták jellegzetessége, hogy masszív tornyokkal erősítették meg őket: valószínűleg a védelem mellett a "kinek van nagyobb" (jelen esetben tornya) című örökérvényű játék is szerepet játszhatott az építtetői megrendelés során.
Az egyetemi negyed szélén található önkormányzati alberguétől elindulva épp egy ilyen palota volt az első, amibe beleütköztem. A reneszánsz épület egy Francisco de Godoy nevű híres caceresi születésű hódítóé volt, aki Pizarróval együtt garázdálkodott például Peruban, és ennek megfelelően nagy tekintélynek és nagy háznak örvendhetett szülővárosában. A ma tartományi kormányzati épületként funkcionáló palotához közel esik az Iglesia de Santiago. A gótikus templomban éppen gyerekek énekeltek kényszeredetten és hamisan annál lelkesebb tanítójuk vezényletére, de azért nekem bejött a Legyetek jók, ha tudtok jeleneteire emlékeztető produkció. Kívül az egyik kapu felett Jakabot zarándokként ábrázoló szobrot találtam, az is lehet, hogy simán csak egy zarándok, nem is Jakab, mindenesetre kiköpött olyan, mint a mai peregrinók, csak szaga nincs.
Ha kicsit feljebb megyünk, máris a dombtetőre épült óvárosban vagyunk, ahol aztán tényleg egymást érik a középkori épületek, mást nem is igen látunk. A városi múzeum éppúgy egy egykori palotában kapott helyet, mint több más kulturális központ. A WOMAD miatt minden zárva volt, ezért csak kívülről néztem meg a román-gót-reneszánsz stílusban (tehát sokáig) épült katedrálist, amelynek egyébként a tornyába is fel lehet menni, pluszpénzért persze. Előző nap, kicsit távolabb a központtól, a könyvtár alatt találtam egy remek fotópontot, szóval ez nem hiányzott most annyira.
És hát ugye hab volt a tortán, hogy kifogtam azt a fesztivált, amelyre fiatalok tízezrei özönlenek minden évben. Így igazán pezsgő arcát láthattam a XIII. század óta kereskedelmi központként és piactérként funkcionáló főtérnek, ahol szó szerint folyt a sör és vörösbor szombat este. Meg nappal is. A WOMAD világzenei fesztivál tényleg jó móka lehet, de határozottan nem ajánlott a camino közben, amikor este nyolckor már csak a "dehátmégiscsakbuliznikéne
Cáceres az a hely, ahol a legjobb, ha szerzünk egy térképet a turistainfóban, majd jól benne felejtjük a táskánkban. Szóval ajánlott szépen eltévedni, mászkálni céltalanul és bámészkodni a világörökség részét képező óvárosban, ahol szinte csak középkori épületeket látunk. A XV-XVI. században épült nemesi paloták jellegzetessége, hogy masszív tornyokkal erősítették meg őket: valószínűleg a védelem mellett a "kinek van nagyobb" (jelen esetben tornya) című örökérvényű játék is szerepet játszhatott az építtetői megrendelés során.
Az egyetemi negyed szélén található önkormányzati alberguétől elindulva épp egy ilyen palota volt az első, amibe beleütköztem. A reneszánsz épület egy Francisco de Godoy nevű híres caceresi születésű hódítóé volt, aki Pizarróval együtt garázdálkodott például Peruban, és ennek megfelelően nagy tekintélynek és nagy háznak örvendhetett szülővárosában. A ma tartományi kormányzati épületként funkcionáló palotához közel esik az Iglesia de Santiago. A gótikus templomban éppen gyerekek énekeltek kényszeredetten és hamisan annál lelkesebb tanítójuk vezényletére, de azért nekem bejött a Legyetek jók, ha tudtok jeleneteire emlékeztető produkció. Kívül az egyik kapu felett Jakabot zarándokként ábrázoló szobrot találtam, az is lehet, hogy simán csak egy zarándok, nem is Jakab, mindenesetre kiköpött olyan, mint a mai peregrinók, csak szaga nincs.
Ha kicsit feljebb megyünk, máris a dombtetőre épült óvárosban vagyunk, ahol aztán tényleg egymást érik a középkori épületek, mást nem is igen látunk. A városi múzeum éppúgy egy egykori palotában kapott helyet, mint több más kulturális központ. A WOMAD miatt minden zárva volt, ezért csak kívülről néztem meg a román-gót-reneszánsz stílusban (tehát sokáig) épült katedrálist, amelynek egyébként a tornyába is fel lehet menni, pluszpénzért persze. Előző nap, kicsit távolabb a központtól, a könyvtár alatt találtam egy remek fotópontot, szóval ez nem hiányzott most annyira.
És hát ugye hab volt a tortán, hogy kifogtam azt a fesztivált, amelyre fiatalok tízezrei özönlenek minden évben. Így igazán pezsgő arcát láthattam a XIII. század óta kereskedelmi központként és piactérként funkcionáló főtérnek, ahol szó szerint folyt a sör és vörösbor szombat este. Meg nappal is. A WOMAD világzenei fesztivál tényleg jó móka lehet, de határozottan nem ajánlott a camino közben, amikor este nyolckor már csak a "dehátmégiscsakbuliznikéne
