Ez volt az egyetlen, amit a bambulasbol felocsudva sikerult elkapnom abbol, amit a pap mondott a gibraltari templom deli misejen. Nem ugy terveztem persze, hogy misevel nyitom kilenc honapos utazasomat, de hamar belattam, hogy ha masert nem is, ezert az egy megnyugtato, aldott mondatert nem volt hiabavalo, hogy betertem a katedralisba. 

Azert azt nem mondanam, hogy halalra aggodtam magam: inkabb a vak, mint a vakmero lovak taborat gyarapitom, ami sokat segit ilyen helyzetekben. Vagyis egyszeruen eszembe sem jutott, hogy barmi baj erhet. Pedig elegge megosztotta a kornyezetemet a tervem. Marmint, hogy akkor januartol kilenc honapot Spanyolorszagban fogok tolteni. Siman csak vegyetek ugy, hogy szabadsagra mentem.

Aha, beszelek spanyolul. Sokat felejtettem, de nem lesz gond. (magabiztosan) Ja, itthagyom a meno munkaimat. (lazan) Nem, dehogy felek. (ertetlenul) Aha, egy farmon. Ja, hat tulajdonkeppen siman lehet, hogy kecsket kell fejnem. (elbuvolo humorral) Hogy a farm utan? Nem tom, majd kialakul, csavargok majd az orszagban. (kenyelmesen hatradolve a kanapen) De el kene jutni gyalog Finisterraig. Hogy az mennyi a farmtol? Hm, talan 1300. (tarsalgasi hangnemben) Ah, penzem nem sok van, de az nem szamit. Annyi mindig lesz, hogy tuleljem. (tapasztalattal)

Szoval a sok, elmeallapotomban ketelkedo kerdes es a leggyakrabban elhangzo reakcio (haat, irigyellek a batorsagodert) utan azert jol jott ez az egy mondat a paptol. De masnap, amikor nekilodultam a gibraltari sziklanak, es megindultam felfele, egy pillanat alatt egyertelmuve valt, hogy a helyemen vagyok. Ujra. A leirhatatlanul tiszta levego, a rengeteg zold azt a szabadsagot adta egy masodperc alatt, amit Pesten kizarolag egy szigetkornyi futas tudott legalabb nehany percre megkozeliteni, es amit ebben a melysegben utoljara Eszak-Spanyolorszagban ereztem. En itt vagyok szabad.

Tudom, hogy az elet a komfortzonan tul kezdodik, es tudom, hogy en most nem kicsit fogom elhagyni a komfortzonamat. Tudom, hogy egy okofarmon dolgozni nem kisasszony-elfoglaltsag. Tudom, hogy a gyaloglastol vizholyagjaim lesznek, es tudom, hogy tobbet fog fajni a lelkem, mint a labam. Es tudom, hogy most rizsazhatok itt arrol, hogy milyen elkepzeleseim vannak, valojaban meg csak nem is sejthetem, mi var ram. De jo lesz. Erzem.

Egy fenet erzem: tudom.