Koszos a körmöm - állapítottam meg, miközben tekintetem elidőzött a mellettem ülő hetvenes señora gondosan manikűrözött és gazdagon felékszerezett kezein. Pedig amikor érkezésem után nem sokkal, a második szabadnapomon megtaláltam a túlméretezett kínai boltot a templom tövében, és egy órát töltöttem el benne elrévedve, mint egy cukorkaboltban felejtett kisgyerek, az első amit a kosárba tettem, két körömkefe volt. De a körömkefélgetés is csak ideig-óráig nyújt megoldást. A kezemen a bőr fel van repedezve, és megül benne a kosz. Ezen a citrom tud egy kicsit segíteni, ami viszont marja a friss vágásokat és égési sérüléseket. A több tucat alattomos apró szálkáról a bőröm alatt már nem is beszélek.

Próbálkozhatom sokféle praktikával, de a végeredmény nagyjából ugyanaz: a következő két hónapban jobban teszem, ha elit társaságban zsebre vágom a kezemet, és senkinek nem karcolom össze a puha tenyerét egy kézfogással. Szerencsére itt az üjdonsült ismerősök nem kézfogással, hanem puszival üdvözlik egymást, ami most nekik kedvez. Az érintés pedig nekem.

Ha valamit igazán szeretek itt Andalúziában, az a kapcsolatok intenzitása. A hosszú öleléseket például. Hogy egészen nyugodtan benne maradhatsz egy ölelésben, ha az jól esik. Gyerekkoromban falnak mentem, ha a rokonok körbenyalogattak, ha anyukám puszit akart, azt feleltem (háromévesen), hogy de hát már tegnap is kaptál. Felnőttként is kilométeres volt az intimzónám, óriási távolságot tartottam azoktól, akiket szeretek, de egyáltalán, olyan kevés embert mertem megszeretni... Itt viszont hetek alatt megszoktam és megszerettem a baráti öleléseket, annyira, hogy nem is értem, miből táplálkoztam eddig. Az ölelés táplál, feltölt, erősít. Gazdagít, épít. Más ember lettem tőle.

Egy ilyen végtelen öleléssel köszöntem meg azt az apró ajándékot is, amit az én legkedvesebb itteni barátnőmtől kaptam. Máshogy nem is tudtam volna. Mert ez a fülbevaló sokkal több egy ékszernél, és sokkal drágább nekem. A benne lévő gömb mintázata épp olyan, mintha a gyökerekkel átszőtt földgolyó volna, a másik oldala pedig egy életfára emlékeztet. Kapcsolat a földdel és az éggel, és kapcsolat azzal a nővel, akit elég mélyre ástam az utóbbi pár évben. Tisztára olyan vagy, mint egy nő, nevetett Móni is, amikor meglátott Skype-on, és tényleg, egyre inkább. Tükörbe nem sokat nézek, de helyette mások a tükreim, akiktől mind többször hallom, hogy megváltoztam. Ragyogok. Ez jó. Mert ugye ha csillognak a szemek, kit érdekel, hogy koszos a köröm. .