Az elmúlt öt hétben úgy félezer kilométert gyalogoltam, és közben ezer csodát láttam, de eddig Plasencia az a városka, ahol a legszívesebben élnék. Nem olyan kiszámíthatóan középkori, mint Cáceres, szebben beszélnek, mint Zafrában, van folyója, öreg hídja és aquaductja, mint Meridának, de azért nem kell egyfolytában kapkodnod a fejed, hogy nehogy lemaradj egy fontos romról. Mindössze negyvenezren lakják, a pincér kedvesen mosolyog, még akkor is, ha a Paradorba vonulok be egy kávéra a szakadt túracuccomban és decathlonos táskámmal, hogy megírjam az aktuálisat ide, és feltöltsem a laptopot. Ráadásul van egy olyan kettő az egyben katedrálisa, hogy még mindig nem tértem magamhoz. És hozzá kell tenni, hogy úgy áradozom erről a városról, hogy egész délelőtt szakadt az eső, és térdig felázott a nadrágom, szóval nem a levegőbe beszélek.
A nyugat-spanyolországi Plasencia hivatalosan nem része a Via de la Platának, már ami a mai Caminót illeti, de egykoron stratégiai fontosságú városa volt az ókori római kereskedelmi útvonalnak. A Jerte folyó partján fekvő települést a XII. században alapította VIII. Alfonz király városerődként, fallal és kapukkal gondosan körbevéve. A ma is nagyrészben meglévő hatalmas falak 24 hektárnyi román, gótikus, reneszánsz építészeti remeket, valamikori zsidónegyedet, egyházi és kereskedelmi központot fognak körbe.
Amikor tegnap letértem a caminóról, és elindultam az autóút szélén, nagyjából 14 kilométer megtétele után érkeztem meg az ipartelep külvárosba. Pár kilométer után elértem a Trujillo kaput, ami alatt ha átmegyünk, majd egyenesen továbbhaladunk, akkor a főtéren lyukadunk ki, ahol az 1200-as évektől minden kedden piac van, és itt találjuk a XV. század óta álló városházát is. De odáig nem jutottam el, mert egy óvatlan pillanatban jobbra néztem, és megláttam a katedrálist, és lepisiltem a bokámat. Plasencia régi katedrálisa a XII. században épült, a XIV.-re fejezték be, hogy sietve el is kezdjék az újat építeni: az egyszerűség kedvéért rá a régire, ami praktikusan azt jelenti, hogy valahol bemegyünk, és rögtön két, átjárható katedrálisban vagyunk. Persze egyik szebb, mint a másik. A régi templom román kapuzata és rózsaablaka végtelenül egyszerű, a kapu feletti fülkében pedig az angyali üdvözlet kifejezetten megindító: csak Gábriel és Mária a boltíves fülke egyik és másik végébe simulva, egymásra rímelő test- és kéztartással, "hajnal vagyok, harmat vagyok, de te vagy a fa".
Ha beljebb megyünk, akkor egyrészt egy nagyon klassz kerengőbe jutunk, én kifogtam egy jóképű és lelkes idegenvezető fiút, akinek a poénjaira hullámozott a decens nyugdíjascsoport, és mellesleg még jókat is mondott az oszlopok reliefjeiről. Innen csak egy kapun kell átmenni, és máris az új katedrálisban vagyunk, aminek lenyűgözőek a méretei és az oltárai is. Most épp nagy restaurálásban vannak, ami mindig visszavesz a műélvezetből, de azért elégedett voltam, és kivételesen nem is lázadtam a belépő miatt (szerintem templomért nem szabadna pénzt kérni).
A román-gótikus stílusban épült San Nicolas templomhoz pont sziesztaidőben értem, persze zárva volt. Kicsit arrébb sétálva a Paradornál kötöttem ki, és izé, arra jutottam, hogy mégha luxuszarándoknak is tűnök, mégiscsak el tudnék viselni egy itt eltöltött éjszakát. Including masszázs. Biztos van jacuzzi is, hmmm. Na mindegy.
A kétórásra nyúlt kávé után a San Nicolasba tértem vissza, ahol rámszóltak, hogy kapcsoljam le a villanyt a XVI. századi oltár előtt, mert sokat fogyaszt, így kivártam, amíg új emberek jöttek, és mindig odasomfordáltam, hogy tovább nézegethessem. Plasencia akárcsak Caceres, bővelkedik a középkori lakóépületekben, zegzugos utcákban, de minden utcácska a Plaza Mayorra vezet vissza, így itt nem olyan könnyű eltévedni. Kivétel, ha elbizonytalanodunk a térkép felett. Itt ugyanis nem kapkodják el annyira az utcaátnevezéseket, az egyik városi infotérképen a mai I. János Károly sétányt még Generalísimónak hívják Franco után; mint Espétől, szuper couchsurfing-vendéglátómtó
Már majdnem este hét volt, mire a keleti városszélen lévő középkori tájékoztatási központba értem, ahol néhány infótábla és egy végtelenített videó mutatja be a város történelmét. Ami miatt megéri ide eljönni, az a fantasztikus kilátás a végigsétálható várfalról. Láttam az utat is, ahol el kell indulnom legkésőbb holnap. Csuda meredek.
