Egyetlen masodpercig vegul is allati viccesnek ereztem, hogy az elottem tornyosulo fekete bika hajszalpontosan a spanyol szuvenirekrol ismert pozt vette fel. Aztan a helyzet komikumat felulirta, hogy ez egy nagyon is valodi bika volt, hangyafsznyival nagyobb meretben mint a reg elmult costa bravai nyaralas emlekezetere a kocsi hatuljara ragasztott es ott felejtett matrica-mása, es tortenetesen tiz meterre allt elottem azon a turistautvonalon, amelyen gyalogoltam a farm fele. 

Az ugy volt, hogy felvesznek a varosban, es kocsival elvisznek a farmig, de mivel szep ido volt, es estig nagyon sokat kellett volna varni, felhivtam leendo hostjaimat, hogy elindulok inkabb gyalog azon a bizonyos kellemes osvenyen, amit emlitettek a levelukben. Ugyan a tarifai okokozpontban mondtak, hogy azert van ott szintkulonbseg, es hat nem olyan konnyu az, de lazan legyintettem. que va, mit nekem az a kis seta, kemeny csaj vagyok en.

A varost elhagyva perceken belul a sziklas tengerpart kovein egyensulyozva talatam magam, amivel nem lehet volna semmi baj, ha nincs egy tizenöt kilos hatizsak apro nehezito korulmenykent a hatamon. Kozben azon merengtem, hogy vajon a fogalmaink ternek el ennyire egymastol, vagy szokas szerint sajat, "az elso lehetseges ponton tevedjen el" modszeremet sikerult ismet alkalmaznom. Azt nem tudom, mennyi idő utan sikerült visszatalalnom az osvenyre, de roppant elégedetten es lelkesen folytattam az utamat a szikrázó napsütésben. Ahogy a nagy könyvekben es a bestsellerekben meg van írva, a főhős szíve tele volt hálával, érezte az erőt es a túláradó boldogságot élete ilyen nagyszerűve válása felett, egészen ama bizonyos bikaig. Bátor hősünk persze beszart, es a gyáva kerülőutat valasztotta. A bika méla nyugalommal figyelte, hogyan torom ki hamarosan a nyakam az ötven fokos koves lejton, ahelyett hogy elmentem volna mellette mint minden normális ember. Minden normalis spanyol, pontosabban. 

Bo ket órája mentem, mire megláttam végre a tornyot. Ami ránézésre alig egyórányi járásra volt. A nem különösebben kalandos, de annál kellemesebb tura utan eljutottam a sebteben felrajzolt terkepemen jelzett első hazakig, es akkor ott gondoltam, telefonalok, hogy itt lennek, merre tovább. De térerő semmi. Se a spanyol, se a magyar telefonon. Semmi. Pedig hol volt meg a farm. Végül helyiek szantak meg, akik szornyulkodve bedobtak a mochilamat a teherautoba, es eldobtak a farm bejarataig. Hat megérkeztem. Akkor kezdődhetnek a kalandok.